a terv az lett volna, hogy reggel korán megyünk és azonnal Róma, majd max délre leérünk és városnézés. meg ahogy azt elképzeltem. egyrészt rájöttem, hogy ha már a Maremma nemzeti park környékén vagyunk, van itt egy lófajta, ami csak itt van, meg kéne nézni. hülyékre számoltak, így annak a neve is maremma. kinéztünk egy helyet, ami jónak tűnt, el is mentünk oda, ott volt tíz percre tőlünk és útközben vettünk finom sütit is reggelire. a tenyészet végülis kiképzőistálló volt, de volt egyrészt egy imádnivaló öszvér lányka, másrészt meg egy szép sárga. aztán megjelent a tulaj is, beszélgettünk, mondta, hogy itt csikó csak az öszvér van, ellenben ha legközelebb erre járunk, szóljak rá előtte és tart bemutatót a csődijével. a 7 éves csodaszép ménen kívül (csak boxban láttuk, ergo kép nincs) csak fiatal lovak voltak ott tanulni. mondott egy közeli helyet, ahol vannak csikók, de az egy nemzeti park közepén volt és hirtelen nem volt hangulatunk átmászni papucsban egy 1300m magas hegyen csak a csikókért.
útra keltünk tovább a tenger mentén lefelé Rómába. útközben megálltunk Tarquiniában. régen rajta volt a bakancslistámon, annyira nem volt érdemes pedig. etruszk sírokat néztünk meg, nagy bumszlik állnak ki a földből és oda le csináltak lépcsőket, lent meg kifestett falak, meg a hullák hegyei. odafent kiégett fű, néhány odadobott kő, iszonyat meleg és több iskolai gyerekcsoport (megint). legalább a kutyákat bevihettük magunkkal és a kocsi is árnyékban állt.
sikerült olyan vacakul haladnunk, hogy már 2 óra lett, mire az Ostia melletti kempingbe értünk. ledobtuk a sátrat (ilyen 3 másodperces), beledugtuk a kocsiból a cuccokat, mert itt nagyobb biztonságban van (nem bízom az ún. római közbiztonságban), majd bementünk a metromegállóig kocsival és onnan be Rómába.
édes jó ég, hát hol járt az eszem, amikor azt hittem, hogy Firenzében tömeg van, akkor itt mi? mozdulni nem lehetett már a belvárosban a metrón se, pedig még nincs is szezon. elmetróztunk a Spagna megállóig, mondván elviszem Szilvit (és a kutyákat) a klasszik útvonalon, így az első pont a Spanyol lépcső és az ott levő bárka szökőkút. itt kezdődtek a gondok. hogy sokan vannak, általában nem gond, mert a bárkára szoktak összpontosítani a népek. na most nem: a bárka körbe volt paravánozva, valami felújítás alatt van, ergo a lépcső tele volt emberrel. OK, nem gond, menjünk a Trevihez (hogy képzeltem, hogy ennél majd ott kevesebben lesznek?).
Spanyol lépcső
ahogy a Trevihez értünk, éppen meséltem volna Szilvinek, hogy mit miért, amikor a sarkon elmentünk egy fiaker mellett. a legtöbb ló búval baszott pofával csak néz előre egész nap, mert hát mit tegyen még. tömeg volt, ez fontos pont a sztoriban: a kis sárga megfogta és minden sunnyogás vagy jelzés nélkül a bal karomba harapott. amikor már meg tudtam fogalmazni pár értelmes szót a fájdalomtól, megkerestem a fiaker gazdáját, aki egy másik kocsinál beszélgetett annak a hajtójával. összeszedtem a nem annyira kedves énemet és fennhangon elbeszélgettem a hajtóval, hogy mégis mi a rákért hagyja magára a lovát, ha az harapós. totál cinikus volt, kérdezte, hogy most ölje-e le a lovat. mondtam, hogy természetesen nem, de talán ha nem hagyná az emberek között felügyelet nélkül, akkor az fasza lenne. egy lány látta az egész sztorit és mondta, hogy előtte fiúk piszkálták a lovat, azért kapott oda rám. fel se tételeztem, hogy engem akart megharapni, de tartom, hogy a gazdájának figyelnie kellett volna. arra is, hogy ne piszkálják. várható, hogy felbassza magát a ló. és ha megfogom, felülök és belehajtok a tömegbe, mit csinál?
Rumli a Trevi kútnál
és a Fiatalság forrásánál
(nem mintha nem lenne örök gyerek)
a Trevinél odatolakodtunk a csapokhoz (van pár forrásvizes mellette) és megmostuk a karomat. úgy néz ki, mintha egy darázs megcsípett volna (allergiás vagyok rájuk, ezért bedagad), majd valaki még agyonvágta volna a darazsat a karomon egy kalapáccsal. még szerencse, hogy husit nem harapott ki. megjegyzem, a tulaj odament és rá viszont egyből sunyított a ló.
il Monumento di Vittorio Emanuele II
kicsit elkeveredtünk ugyan, de utána elmentünk a II. Vittorio Emanuele emlékműhöz (az írógép) és elindultunk a jobb oldalán a Capitolium dombjához. ez is kicsit fel volt állványozva, itt még nem gyanakodtunk, pedig az írógép mellett Szilvi észrevette a Colosseum épületét és azon is állvány volt.
elvileg a Capitoliumról korábban (nota bene: 9 éve jártam utoljára Rómában) le lehetett szépen menni a lépcsőn a Forum Romanumra, amin át egy kellemes séta után megérkezünk a Colosseumhoz. de. egyrészt lezárták, fizetős lett, ráadáasul a másik oldalról lehet bemenni és kutya nélkül. másrészt itt is felújítás volt, körben is voltak dolgok állvánnyal, meg lent is. az eddig említett állványokon kívül felújítanak még két diadalívet itt a központban, illetve egy nagy templomot. melyik elmebeteg hülye csinálta azt, hogy a város főbb nevezetességeit pont egyszerre újítsa fel - és miért nem korábban? májusban azért ha nincs is szezon, de pont a még alacsonyabb árak miatt már rengeteg turista van. nagyon kellemetlen, hogy semmit szinte nem lehet teljes szépségében élvezni.
körbementünk egy kis kerülővel, hogy eljussunk a (felálványozott) Colosseumig. útközben volt pár leíromanevedkínaul-árus meg karkötős, egy halott Pókember, vettünk friss kókuszt (sokat úgyse ettünk tegnap sokat, reggel egy kis sütit, aztán délután egy focacciát, kókusz, majd később egy fagyi). megnéztük, szépen van körbeállványozva a Colosseum. kicsit produkáltuk a kutyákat, egyből megint közönségünk lett. Rumli sikeresen rápacsált a harapásra a karomon, úgyhogy Szilvinek legalább egy vicces képe lett - éppen elkapta, ahogy eltorzul ettől az arcom. igen, már kitöröltem a képet.
a Colinál ültünk egy kicsit, majd elsétáltunk a Termini állomásig, útközben evve egy isteni fagyit, majd hazametróztunk a campingbe. most meg másnap délelőtt van, esik az eső és végeztem a bloggal. jöhetnek a képek :)
